Kedves Látogatóink!
Köszöntjük Önöket honlapunkon, "Virtuális Vállalkozói Házunkban"!
Őszintén reméljük, hogy az oldalainkon közzétett információk, a Zuglói Vállalkozói Ház által kínált szolgáltatások hosszú távon az Önök tevékenységét is segíteni fogják.
Szolgáltatási körünk kialakításánál, honlapunk működtetésénél természetesen figyelembe kívánjuk venni az Önök igényeit is, ezért kérjük, hogy javaslataikat, kérdéseiket küldjék meg részünkre az
info@
zvh.hu
e-mail címre.
Minden kedves Látogatónknak kellemes és sikeres böngészést kívánunk!
Megújult friss hírekkel várjuk a vállalkozókat, érdeklődőket honlapunkon a virtuális Zuglói Vállalkozói Házban.
Teltház az adófórumon
Ismét egy olyan rendezvény, melyen a közönség sorai közé majdnem egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. 120-130 fő hallgatta végig és volt aktív részese a konzultációknak a 2012. január 9-i Vállalkozói Adófórumnak, melyet a VOSZ-KMRSZ és a BKIK Zuglói Tagcsoportja és a BKIK Gazdasági Szolgáltatói Tagozata közösen szervezett.
Már a regisztráció során, türelmesen kígyózott a „szakértői” sor, várva az aláírás lehetőségére, de addig is a jogszabályváltozások valódi, vagy téves értelmezéseiről, az új cafetériáról, a bérkompenzáció gyönyöreiről folyt a diszkurzus a várakozók között. Minden évben az adótörvény módosítások komoly kihívások elé állítják a vállalkozások vezetőit, gazdasági főnökeit és a könyvelőket. Idén a bérszámfejtők is kaptak egy jókora csomagot, amivel birkózhatnak. A VOSZ- KMRSZ és a BKIK szervezetei esetében már több éves hagyomány, hogy évente 2-3 alkalommal díjmentesen segítenek a tagjaiknak eligazodni a jogszabály módosítások dzsungelben. Idén sem volt másképp.
Bővebben
Új Széchenyi Terv Vállalkozói Fórum Zuglóban
Dr. Papcsák Ferenc
Zugló polgármestere köszöntötte a megjelent közel 200 vállalkozót és az előadókat, majd Varga Ferenc a Nemzetgazdasági Minisztérium osztályvezetője tartott előadást a megújuló magyarországi vállalkozásfejlesztési stratégiáról. Kiemelte, hogy prioritást kapnak a családi vállalkozások, a megfelelő technológiai fejlesztések, a működési környezet javítását szolgáló fejlesztések. További részletek itt.
Meghívó vállalkozói fórumra 2011.03.09.
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt vállalkozói fórumára, melynek témája az Új Széchenyi Terv, valamint a kis- és középvállalkozási hitelek ismertetése.
Időpont: 2011. március 9. (szerda) 14:00
Helyszín: Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola
1145 Budapest, Columbus utca 11.
A meghívó és a forgatókönyv itt tölthető le.
Vállalkozói Sarok
2011-ben is jelentkezik a Zugló Tv-ben,
általában kéthetente a BKIK Zuglói Tagcsoportja és a Zuglói Vállalkozói Szövetség közös műsora a „Vállalkozói Sarok”.
A Zugló TV, Otthonunk Zugló II. című blokkjában jelentkezünk. A műsor Zuglóban kábel tv-n fogható, valamint bárki megtekintheti az interneten, a
www.zuglotv.hu
honlapon megnyíló „készüléken” az élő adás rovatban. A műsor hetente többször is ismétlésre kerül.
Adófórum tapasztalatai 2011. január 24.
2011. január 24-én ismét megrendezte a BKIK Zuglói Tagcsoportja a 2011-es adóváltozásokról szóló adófórumot. A sikert jellemezte, hogy a terem zsúfolásig megtelt és még a pótszékek is elfogytak. Ebből is látszik, hogy a gyakran változó és bonyolult adójogszabályok magyarázata mennyi embert érdekel. További részletek
itt.
„ADÓTÖRVÉNYEK 2011" VÁLLALKOZÓI ADÓFÓRUM
A BKIK XIV. kerületi Zuglói Tagcsoportja, a BKIK Gazdasági Szolgáltatások Tagozatának XXV. Gazdasági Tevékenységet Segítő Szolgáltatások Osztályával, a XXVI. Számviteli, Adótanácsadói, Könyvelői és Könyvvizsgálói Osztályával, a VOSZ Közép-magyarországi Regionális Szervezetével, valamint a Zuglói Vállalkozói Szövetséggel közösen meghívja Önt 2011. január 24-én 14:30 órai kezdettel „ADÓTÖRVÉNYEK 2011" címmel rendezendő VÁLLALKOZÓI ADÓFÓRUMRA. A meghívó
itt
tölthető le
.
Kicsit vizes, de jó hangulat volt a 13. Üzletember találkozó a szabadidős programok jegyében és Egészségnap az egészséges vállalkozókért rendezvényen
Reggel még a vadkacsák úsztak a focipályán a Lantos Mihály Sportközpontban, Zuglóban, ahol a BKIK a Zuglói Vállalkozói Szövetséggel közösen, valamint a támogatók jóvoltából 13. alkalommal rendezte meg az Üzletember találkozó a szabadidős programok jegyében és Egészségnap az egészséges vállalkozókért rendezvényt. További részletek és képek
itt.
Felhívás Vállalkozóknak,
a személyi jövedelemadójuk 1 %-os felajánlására
Kedves Támogatónk !
Kedves Vállalkozók és Magánszemélyek!
Köszönjük, hogy 2010-ben is megtisztelte a Zuglói Vállalkozói Szövetséget, mint közhasznú szervezetet,
hogy személyi jövedelemadójának 1 %-át hozzánk utaltatta.
Remélem az idén is számíthatunk Önre, esetleg kedves ismerőseire, munkavállalóira és felajánlja számunkra az adójának 1 %-át. Ezek az 1 %-ok, valamint tagjaink és szponzoraink teszik lehetővé, hogy ingyenes oktatásokat, egészségmegörző programokat szervezzünk az Önök részére.
A rendelkező levélre kérjük írja rá: ZVSZ ;
Adószám: 18068117-1-42
Budapest, 2011. február 21.
Köszönettel,
/ Marjay Gyula /
elnök
Tájékoztató a 2009. évi SZJA 1 % felhasználásáról
Tisztelt Támogatóink!
A Zuglói Vállalkozói Szövetség – Közhasznú Szervezet köszöni minden támogatójának, hogy 2009. évben adójuk 1 %-át Szövetségünk részére ajánlotta fel. Ezen összeget Szövetségünk tagjainak egészség megőrzésére, a Zuglói vállalkozóink egészséges életmódját elősegítő sportrendezvények megtartására, valamint pénzügyi, adózási fórumok megtartására használtuk fel.
Marjay Gyula
ZVSZ elnöke
Tájékoztató a 2008. évi SZJA 1 % felhasználásáról
Tisztelt Támogatóink!
A Zuglói Vállalkozói Szövetség – Közhasznú Szervezet köszöni minden támogatójának, hogy 2008. évben adójuk 1 %-át Szövetségünk részére ajánlotta fel. Ezen összeget Szövetségünk tagjainak egészség megőrzésére, Zugló környezetvédelme érdekében tartott rendezvények megtartására, vállalkozóink egészséges életmódját elősegítő sportrendezvények megtartására, valamint pénzügyi, adózási fórumok megtartására használtuk fel.
Marjay Gyula
ZVSZ elnöke
Éves beszámolók, egyszerűsített éves beszámolók csak elektronikus úton küldhetők be 2009. május 1-től
A Számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 154. §-a értelmében minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozó (ideértve a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepét is) köteles az éves beszámolóját letétbe helyezni és közzétenni.
A vállalkozó azzal tesz eleget a letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének
- ideértve az ismételt közzétételt is -, ha az éves beszámoló, az egyszerűsített éves beszámoló, az anyavállalat az összevont (konszolidált)
éves beszámoló egy eredeti vagy egy hiteles másolati példányát, kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó
független könyvvizsgálói jelentéssel, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény szerinti
elektronikus űrlappal együtt a céginformációs szolgálatnak megküldi a kormányzati portál útján. (Az ügyfélkapun keresztül!)
A teljes cikk itt tölthető le.